Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Technikum és Gimnázium

Boronkays siker a WorldSkills versenyen

2020-10-21 12:36:00

.

 

2021-ben Sanghajban rendezik a soron következő szakmai világbajnokságot, ahol a világ minden tájáról érkező 24 év alatti fiatal szakemberek mérik össze tudásukat, több mint ötven különböző szakmában. 
A verseny hazai válogatóját az informatikai rendszerüzemeltető (IT Network Systems Administration) szakmában a Skills IT és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara rendezte meg.
A háromfordulós válogatóversenyen dől el, hogy ki képviselheti Magyarországot Sanghajban, a világbajnokságon.

  • Az első fordulón online teszteket és szimulációs feladatokat kellett megoldani.
  • Az egynapos második fordulón az online forduló legjobb 12 versenyzőjének szimulált eszközökön, valamint virtuális szervereken kellett konfigurációs feladatokat megoldani.
  • A döntő korábbi időpontját elhalasztották, így erre 2020. október 8. és 11. között kerül sor, amelyre a második forduló legjobb 6 versenyzője kapott meghívást. Itt a nemzetközi versenyhez hasonló környezetben, valós eszközökön kellett egy összetett feladatot megoldani.
  • A döntősök közül két versenyző kapott meghívást egy öt hónapos ösztöndíjas felkészítésre. A Sanghajba utazó versenyző kiválasztása ennek a szakasznak a végén történik meg.

Az öthónapos felkészítésre meghívást kapott fiatalemberek egyike Bóné Áron, aki iskolánk informatikai rendszerüzemeltető szakos diákjaként jutott be a döntőbe és jelenleg a BME első évfolyamos, informatikus mérnök szakos hallgatója.