Váci Szakképzési Centrum
Boronkay György
Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Tudomány- és technikatörténeti vetélkedő

2019-04-15 09:50:00

Első alkalommal rendeztek iskolánkban a Nobel-díjasaink és feltalálóink életéről, munkásságáról vetélkedőt a szakgimnáziumi tanulók számára 2019. március 26-án.

Iskolánk két gépészmérnök tanára Gergely Zsolt és Kovács Kálmán régóta dédelgetett álma vált valóra. A néhány héttel ezelőtt meghirdetett vetélkedőre a szakgimnáziumi osztályok 9. évfolyamából minden osztály nevezett egy-egy négy fős csapattal.

Intézményünk igazgatójának köszöntő szavai után máris megkezdődött a megmérettetés, amely tartalmazott találmányfelismeréseket fényképek, Nobel-díjasok megnevezését elhangzott információk  alapján, keresztrejtvényt, PPT előadás készítést és előadást, tudománnyal összefüggő épületfelismerést, dátum és névpárosítást. A Gergely Zsolt által vezetett vetélkedő közel három órán át tartott, melynek végén az Olymind1 csapat diadalmaskodott a Nobella és a Máték csapata előtt.

Az eredmények megállapításban segítségünkre volt a zsűri, amelynek elnöke Dian János műszaki igazgatóhelyettes, Fábiánné Kőszegi Erzsébet tanárnő valamint Wiezl Csaba, Kemenes Tamás, dr. Majoros Ferenc és Horváth László tanár urak voltak.

A díjakat az iskola Szent György-napi ünnepségén vehetik át a helyezettek, melyeket az iskola alapítványa ajánlott fel 12, 10 és 8 ezer forint értékben. A különdíjat viszont már a versenyen megkapta az első helyezett csapat mind a négy tanulója, akik Gergely Zsolt felesége jóvoltából 2-2 ezer forint értékben étkezhetnek az Aréna Étteremben.

A vetélkedőre benevezett csapatok:

    9. E. – HÓRUSZ VEREBEI
Fabók Botond
Sümegi Gergő
Bagyinszki Bánk Máté
Győrffy Ignác

    9. G. – MAUSOLEUM
Felméri Norbert
Földesi Bence
Kertész levente
Nagy Zoltán Gergő

    9. I. – MÁTÉK
Less Máté
Saskó Máté
Dolnik Máté
Juhász Máté

    9. K. – NOBELLA
Csitári Kinga
Kovács Vivien
Sztebel Judit
Vígh Viktória

    9. P. – OLYMIND1
Boglári Gergely
Berki Dávid
Kürtös András
Horváth Kristóf


ESTV Híradó 2019.03.27-i adás

Képek a vetélkedőről